- 1945 januárjában 1362 menekültet tartottak nyilván a helyi hivatalban. Itt tartózkodtak ekkor még bejelentés nélkül a Nyilas Pártból háromszázan, a 7. újonckiképző ezred, a Görgey hadosztály, egy határvadász zászlóalj, a tábori és lovas csendőrség, a pályaudvari őrség és egy terménybeszerzési csoport. A német katonaság kb. 100 fő lehetett. A még decemberben a kultuszminisztériumból érkezett 200 főt a rendházban szállásolták el. A dohánygyárban folyamatosan folyt a termelés, mert a frontra a cigarettát tudták legkönnyebben eljuttatni. A selyemgyárban bérmunkát végeztek német megrendelésre, német alapanyagból.
- 1945. március 15-én hunyt el Bóta János, a Gimnázium magyar-francia szakos tanára. Neve a II. világháború hősi halottainak névsorában szerepel a szentgotthárdi emlékművön. Cegléden született 1910-ben. 1933-ban szerzett magyar-francia szakon egyetemi diplomát. 1937-től tanított a szentgotthárdi gimnáziumban, osztályfőnöke volt pl. Csákányi Lászlónak és Kovacsics Józsefnek. Tanítványai megőrizték az emlékét, évtizedekkel később is elismerően nyilatkoztak róla. A Katolikus Kör választmányi tagja, az Emericana titkára, az önképzőkör vezető tanára volt. A budapesti Olasz Intézettel együttműködve olasz nyelvet is oktatott. Megnősült, két gyermeke született. 1944. május 3-án munkaszolgálatra vonult be. Egységük a front előtt hátrálva elérte Magyarország nyugati határát. Családja 1945 februárjában kapott róla hírt, ekkor a kőszegi sörgyári barakkban volt, súlyos betegen. A túlélő társakat Rohoncon keresztül Németországba irányították, a betegeket kivégezték és tömegsírba temették. A hivatalos halotti anyakönyvi kivonat szerint március 15-én Kőszegen hunyt el.
- 1945. március 19-én Budapesten hunyt el dr. Réger Béla 63 éves korában. Életútja Zalaszegvárról indult 1882. április 24-én. A bölcsészdoktori diplomával rendelkező középiskolai tanár életének fontos állomása volt a szentgotthárdi gimnáziumban eltöltött 7 év, hiszen ez alatt az idő alatt (1905-12) készült el, és jelent meg a helyi nyomdában a háromkötetes Irodalmunk tartalmi ismertetése, az ország középiskoláiban általánosan tankönyvként használt munkája. Tanári pályáját Pozsonyban, majd Budapesten folytatta.
- 1945. március 24-én Péterhegyen (ma Szlovénia) hunyt el dr. Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, akadémikus, egyetemi tanár. Szentgotthárdon született 1898. június 19-én, édesapja a szentgotthárdi Állami Főgimnázium hivatalsegédje volt. Kitűnően érettségizett, majd bevonult katonának. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd Párizsban, a Sorbonne-on végezte. 1923-ban készítette el doktori disszertációját, 1924-ben szerzett magyar–német szakos középiskolai tanári oklevelet. Első munkahelye a pápai református kollégium volt, majd 1928-tól 10 éven át a hírneves budapesti Fasori Gimnáziumban tanított. Bekapcsolódott az irodalmi társaságok munkájába, 1933-ban alapító tagja volt a Magyar Irodalomtudományi Társaságnak. 1942-től volt az MTA levelező tagja. Pályafutásának legmagasabb pontjára 1943-ban jutott el, amikor a debreceni egyetem bölcsészettudományi karának professzora lett. A II. világháború idején a front közeledtével el kellett hagynia a várost, felesége rokonaihoz költözött, a Szentgotthárdtól kb. 20 km-re levő Péterhegyre (Gornji Petrovci). Itt halt meg 47 évesen szívbetegsége következtében.
- 1945.március 25-én ½ 10 kor légiriadó volt Szentgotthárdon, amit a plébánia historia domusába is feljegyeztek.
- 1945. március 30-án, nagypénteken Ausztria irányában a német csapatok jelentős visszavonulása zajlott. Másnap hajnalban, 6 óra körül vonultak be az orosz csapatok, egy részük lóháton és tankon a mostani Kossuth Lajos utca irányából. Egész éjjel fel-felhangzó aknarobbanások miatt a lakosság az apátság pincéiben kialakított óvóhelyen tartózkodott és imádkozott.
- 1945. március 30-án két vagonban kb. 80 ládányi műkincset indítottak el Ausztriába Szentgotthárdról. Az 1944 decemberében és 1945 januárjában főként a Szépművészeti Múzeumból ide szállított festményeket és egyéb értékes műalkotásokat az apátság pincéjében kialakított rejtekhelyen ládákban tárolták. A műkincseket Csánky Dénes (a Szépművészeti Múzeum igazgatója) és Bogyay Tamás művészettörténész itt vették lajstromba. Az oroszok Szentgotthárdra való bevonulása előtti órákban vonattal elszállított ládákon túl kb. 45 ládányi anyag nem fért fel a vagonokba, a pincében maradt őrizetlenül. Olyan helyen, ahol az óvóhelyen tartózkodók is láthatták. Több ládát feltörtek, kifosztottak. A tetteseket nem sikerült felderíteni. A vonat az értékes szállítmánnyal Ausztria területén hetekig vesztegelt, majd az amerikai csapatok Münchenbe irányították, ahol összegyűjtötték a különböző helyekről, országokból származó műkincseket. A Szentgotthárdon összegyűjtött értékeket június 5-én és 6-án Budapestre szállították.
- 1945. március végén a német csapatok fel akarták robbantani a selyemgyár áramtermelőjét. A gépház németellenes dolgozói és Szapor Kálmán főgépész leleményessége akadályozták ezt meg. Március 31-én kisebb harc volt Szentgotthárdon a visszavonuló német és a támadó szovjet csapatok közt. Az üzemek megmaradtak, berendezéseiket - bár úgy tervezték - nem volt idejük a német csapatoknak elszállítani. Elvitték viszont az összes (325 ezer méternyi) anyagot, majd június 4-én jöttek az oroszok, akik megtalálták és elvették a gyár pénzbeli tőkéjét, 218 010,18 pengőt. Április 6-tól visszatértek a dolgozók a gyárat helyreállítani, hogy a termelés mielőbb folytatódhasson.
- 1945 áprilisának első 10 napján nem engedélyezték temetés megtartását a megszállás és a közeli harcok miatt. Harangozni nem lehetett, csak csendben imádkozni.
- 1945 áprilisának első napjaiban, amikor a helyi plébániát elfoglalták az oroszok, többek közt az alábbiak eltűntek el: Wertner kassza tartalma kb. 30.000 pengő, kb.500 ív üres papír, írógép, egy tükör és a borotválkozó készlet, teafőző, zseblámpa, öltöny, civil ruha, egy pár cipő és egy pár hócipő, télikabát, ingek, alsóneműk, zoknik, zsebkendők és a pincéből a misebor. A templomból viszont nem tűnt el semmi.
- 1945. április elején a szovjet csapatok többször át akarták törni a német vonalat. Ez napokig nem sikerült, mert a Schlössl keleti oldalában levő bunkerból és főleg a hegytetőn levő kápolna tornyából 13 német katona, köztük egy mesterlövész több tankot is kilőtt, míg az oroszok felfedezték. Célzott találatokkal őt is és a tornyot is szétlőtték. A ciszterek kápolnájában is sok kár keletkezett. A ”Feltámadunk” felirat és a Nagyboldogasszony szobor épen maradt.
- 1945. április 16-án kezdődött el a tanítás a gimnáziumban. Az azt megelőző napok takarítással és a helyreállítással teltek. A front elhaladását követően önként jöttek segíteni a tanárok, a diákok, hozzátartozóik és a város lakói. Az 1993. évi, 100 éves jubileumi évkönyvben riportot olvashatunk régi diákokkal. Dr. Kulcsár Ferenc arra a kérdésre, hogy mit nem szeretett a gimnáziumban azt válaszolta: „A háború után romeltakarítási munkák folytak, de ezt azért szívesen csináltuk...” Az 1944-45-ös tanévben október és március közt, amikor a gimnáziumban is sebesülteket helyeztek el, a tanítás más helyszíneken folyt. Így Mathiasz Artúr korábbi igazgató segítségével az érettségi sem maradt el. Fenn maradt egy festmény az osztályról és a tablójuk, melyet nem fényképek, hanem Demjén Attila, a későbbi Munkácsy díjas festőművész által festett portrék tettek egyedivé.
- 1945 áprilisában újra kellett tervezni a kaszagyárban a termelést, ezen belül a kaszagyártást, mert az osztrák állampolgárságú mesterek - egy kivétellel - elhagyták az országot. Egyedül Stankó József, aki osztrák állampolgár volt, maradt és vállalta, hogy átadja tudását, betanít magyar dolgozókat. Először 10 főt választott ki a régi, jó kézügyességű kollégák közül a kaszaszélesítés több mint 40 műveletére. Így nagy nehezen újra indulhatott a kaszakészítés. A Kossuth Lajos utcai volt kaszagyári művelődési ház (jelenleg Kormányhivatal) földszintjén ma is látható márvány emléktáblája, melyet a gyár hálás kollektívájától kapott.
- 1945. május 1-én dr. Bartos Imre mb. igazgató a gimnázium épületében internátust, ill. diákotthont alakíttatott ki. Összesen 63 főt helyeztek el a második emeleti előadókban. A következő évtől a településen béreltek helyiségeket diákoknak, 1946. október 1-jén nyílt meg a Madách Imre népi kollégium, 1948-tól pedig menza is állt a rendelkezésükre, mindezek kedvezően befolyásolták a tanulók létszámát.
- 1945. június elején helyreállt a vasúti közlekedés, ekkor az első vonattal „utaztak” vissza a december közepe óta Szentgotthárdon, a templom alatt, az apátság pincéjében elrejtett festmények, szobrok és egyéb műtárgyak a Szépművészeti Múzeumba.
- 1945 nyarán mesedélutánokat szerveztek a gyermekeknek, hogy a háború után az élet mielőbb visszatérjen a korábbi békés medrébe.
- 1945 júliusában megalakult a Szentgotthárdi Munkások Sport Egylete. Elnökök Gerenday Lajos, a dohánygyár és Weith Nándor, a selyemgyár ügyvezető elnöke, és Englóner Vince, a kaszagyár igazgatója voltak.
- 1945. július 1-jén megtartották a ciszterciek vezetésével a máriabildi zarándoklatot, melyet még a heiligenkreuzi szerzetesek honosítottak meg 1734 után. A szép hagyományt 2007-tól újra évente megszervezik, és egyre több helyi, körmendi és nagykanizsai hívő vesz részt rajta. Az út oda - vissza 22 km.
- 1945 szeptemberétől a gimnáziumban lányok is tanulhattak állami támogatással. Ezt megelőzően csak magántanulók lehettek és a vizsgáikért is fizetniük kellett. (Malmos Mária volt az első, aki így vizsgázott 1898-ban.)
- 1945 november 10-én érkezett Szentgotthárdra hat Salvator nővér, akiket a jelenleg plébániaként használt korábbi szolgabíróság épületében helyeztek el. Vezetőjük Czinege Jadviga volt. 1950. június 10-én éjjel mind a hatukat kitelepítették – együtt a 12 ciszterci szerzetessel. Az apácáknak Vác, a ciszter szerzeteseknek viszont Kunszentmárton lett az új, ideiglenes otthonuk.
- 1945. november 15-én éledt újra a háború után a Cserkészszövetség, így Szentgotthárd két cserkész közössége, a gimnáziumi tanulók alkotta 59. sz. Árpád és az iparos tanonciskolások 359.sz. Vajda Ödön csapata is. Úgy hozta a történelem folyása, hogy az 1920-as években alakult, majd 1945-ben rövid megszakítás miatt újra szerveződött cserkészeknek 1948 májusától be kellett olvadniuk az úttörő-mozgalomba, így csak a rendszerváltás után éledhetett újra a demokratikus cserkész szövetség.
- 1945. december 29-én az alábbi határozatot hozták Szentgotthárd akkori vezetői a temetői sírhelyek díjával és a ravatalozó használatával kapcsolatosan: „A bejárattól jobbra, az első sorban az I. osztályú hely 300 kg, balra II. osztályú hely 150 kg, második sorban 100 kg, harmadik sorban 25 kg.” (Az árat nem pénzben, hanem búzában adták meg)
